Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti.
Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Ősi kelta ünnep, a kelta újév megünneplése, amely november 1-jére esett. Ekkor köszönték meg a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. Úgy hitték, hogy ezen az éjjelen vándorolnak a lelkek a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Ez a nap jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták azt hitték, hogy a napisten Samhain a halál és a sötétség istenének fogságába került. Október 31-én, az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, amelyek különböző formákban, pl. gonosz állatok képében jelentek meg. A kelta papok egy hegytetőn a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény, valamint állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel a papok minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat. Amikor a rómaiak elfoglalták a kelta területeket, ők is megtartották a saját szokásaikat. Két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel, úgyhogy mai állapotában ez az autentikusnak ismert kelta ünnep komoly mediterrán elemeket tartalmaz. Az első a római feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma).
A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak. A töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel.
Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukrot vagy csínyt!” kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg az ajtónyitónak van lehetősége „csínyt” azaz játékos fenyegetést választani, de nem jellemző. Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak. A halloween nagyon fontos ünnep Észak-Amerikában, amit többnyire barátok közt töltenek. A háztól-házig járás édességért szokás eredetét nagy valószínűséggel az angol, ír és skót bevándorlók hozták be és honosították meg USA területén. Az utóbbi években azonban a halloween ünneplése Európában is teret hódít, népszerű szórakozás ilyenkor az almahalászat, melynek célja egy vízzel teli vödörből szájjal kiszedni az almát. Napjainkra hazánkban is egyre inkább divatos lett a Mindenszenteket megelőző nap bulizós, játékos hangulata.